2010. október 31., vasárnap

† SIMON JÁNOS 1929 - 2010




Életének 82. évében elhunyt Simon János, az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert magyar férfikosárlabda-válogatott játékosa.

Simon János 218 alkalommal szerepelt a nemzeti válogatottban, 14 bajnoki cím megszerzéséhez segítette a Bp.Honvéd csapatát, majd a klub edzőjeként, az egyesület egyik vezetőjeként tevékenykedett.Az 1960-as római olimpia ünnepélyes megnyitóján a magyar csapat zászlóvivője volt.

Simi bácsi az utolsó pillanatig megőrizte életvidámságát, derűjét.
Távozásával Greminger János után, már második tagját veszítette el, az egykori legendás csapat.

2 megjegyzés:

  1. Simi bácsi együtt pattogtat már a régi játszótársakkal. Utána isznak egy pár pohárral, majd Simi bácsi énekel felejthetetken hangján, Az én emlékemben, így marad meg. Béke legyen veled!

    VálaszTörlés
  2. Laci, bízom benne, hogy így van !
    Tavasszal jártam nála, s jó volt látni, hogy mit sem változott a lényeg hosszú évek alatt.

    VálaszTörlés