Elsőre megrázó lehet egy ilyen látvány. Nem tudom, hogy tudnék-e egy ilyen szituban fényképezni. És lehet, hogy most kegyetlennek fogsz tartani, de időnként az az érzésem, hogy ezeknek az ágrólszakadt embereknek a zöme megérdemli a saját sorsát. Ugyanis szerintem az akaraterő, és az alkalmazkodási képesség minimuma is hiányzik belőlük.
Tényközlésként tettem fel, a hó nyilvánvalóbban láttatja a kontrasztot azzal,hogy fehérre festette az amúgy elég zizi környezetet.Miután mindennap elmegyek mellette, már nem ráz meg, főleg azért, mert látom mennyire nem törődnek a környezetükkel, gátlástalanul szemetelnek össze mindent, holott nem messze van szemétgyűjtő is.Mindemellett azért mindig el is gondolkodtat...ez is a zöldövezet 2010-ben.
Szerintem, drága Feri, saját lelkiösmeretünk megnyugtatására mondjuk azt, hogy megérdemlik a sorsukat. :) Ilyen sorsot senki nem érdemel. Egyébként minden embernek joga van emberhez méltó életre, meg méltósághoz is joga van. Nem hiszem, hogy egyetlen éjszakát kibírnék ilyen körülmények között. Ha a társadalom számkivetettjeként él valaki, érthető, hogy nem érdekli, hol a szemetes. :) Gondolkoztam már ezen, hogy mondjuk egy madár bárhová odaszállhat, fészket rakhat. Néha egy embernek nehezebb. Egy lelkésztől hallottam, aki itt a nyóckerben egy hajléktalanszállót vezet, hogy csak azt lehet kihozni ebből a helyzetből, aki maga is akarja. És néha sikerül is.
Szerintem nem. Vagy mégis? Vagy nem is tudom. Lehet, hogy bizonytalan vagyok?:-))) Volt alkalmam munkásszállón lakni egy évet, majd a teraszon mesélek róla.:)))
Hát, Timi most vitatkoznék, én is.Több éves személyes tapasztalatom van ez ügyben, de én majd a verandán mesélek. ;-))) Mindenesetre hiába van joguk sok mindenhez, ha szándékosan nem élnek vele, hanem ellene tesznek. Egyébként meg az ember sokkal többet kibír mint gondolná, de hisz ezt szerintem mindenki tapasztalta már a saját szintjén, nehéz élethelyzetek mindig adódnak amit valahogy túl KELL élni. Egyszer voltam egy hajléktalan verseskötet bemutatóján, ahol a saját megjelent verseikből adtak elő. A két műsorvezető Szőke volt és Badár, akik akkor nem voltak sokkal jobb helyzetben náluk, ezért is voltak ők felkérve. Viszont volt a szerzők közt olyan, aki nem akart változtatni az életén, s olyan is aki a munkahelyén titkolta, hogy hajléktalanszállón lakik, s szép lassan megtakarított annyi pénzt, hogy kimászott a gödörből. Tehát elsősorban rajtuk áll, s akkor nincs hiába a segítség...
Köszönöm ezt a linket, megnéztem, nem is tudom hogyan lehetne a filmet egy szóval jellemezni.Mindenesetre nagyon sok értékes pillanat, gondolat van benne... És természetesen nagyon érdekelne a te kommented, ha hállást foglalnál szóban is...!
Az http://sfaragogyongyi.blogspot.com/ oldalon látható fotók és versek a szerzők kizárólagos tulajdonát képezik, engedélyük nélkül semmilyen más célra nem használhatóak fel.
MINDEN JOG FENNTARTVA!
Aktuális
SFGY - YES SIR!
KAPCSOLAT
foto@dekorfoto.hu
fagyongy@gmail.com
e5voskosar@gmail.com
S.Faragó Gyöngyi és Író Zoltán beszélget Kerekes Györggyel Vajda János fotóművészről(10.perctől)
Igen, néha írok
-
és ilyenkor, a jobb szememen honoló elkésett szürkületben még a Hold is
giccsesebben süt.
Alkonyi fényben, tűnődve sétáltam át a hévízvölgyi Viadukto...
-
Kedves látogatóim!
Szinte hihetetelen, de a statisztikák szerint még mindig sokan jártok erre
az oldalra. Ennek én nagyon örülök és köszönöm! De ha sz...
KÖSZÖNET TANÁR ÚR!
-
A Baricz-kertben
KÖSZÖNET
Tavaly ősszel örömömre modellem volt gimnáziumi osztályfőnököm,
matek-fizika tanárom Göndöcz István, aki karácsonykor töltöt...
Vaníliás körte narancsos tejszínhabbal
-
Avagy, a desszert, amely másnap reggeli lett. Az alsó képen egy vacsoramenü
zárófogása ez a vaníliás körte, a felsőn pedig zabkására került - mindkét
f...
SEHR MIKLÓS / ARANYKAZETTA ÉLETMŰDÍJ 2014
-
A Magyar Alkotómáveszék Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának
életműdíját az Aranykazettát, 2014-ben SEHR MIKLÓS fotóművésznek
adományozta.
Átköltözöm...
-
Kedves Barátaim! Ez az utolsó posztom ezen az oldalon. Mostanában nem
véletlenül hallgattam annyit. Nemcsak a munka és egyebek vontak el innen,
hanem h...
Kiállítás: Zenélő képek
-
Január 10-én nyílt meg a TEÁTRUMFOTÓ Alkotócsoport, Zenélő képek c.
fotókiállítása, ahol én is részt veszek öt fotóval. A megnyitó jól
sikerült, sokan vo...
ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT A kÍSÉRLETI ADÁS
-
KEDVES OLVASÓ!
2011.10.01.-TŐL ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT A KÍSÉRLETI ADÁS, AMINEK EGYÉRTELMŰEN
AZ AZ OKA, HOGY MÉG TÖBB EMBERHEZ EL TUDJUNK JUTNI. TERMÉSZETESEN ...
Egy év Húsvétra
-
Holnap lesz egy éves ez a blog, amivel idő hiányában elég mostohán bánok.
Pedig nagyon szeretném legalább hetente frissíteni. Ha például lenne időm,
akk...
Cseresznyés-rebarbarás lekvár
-
Az epres rebarbarás lekvárom sikere után elrugaszkodtam kicsit a földtől,
és cseresznyével főztem meg a rebarbarákat. A piacon kaptam gyönyörű
eperrebarbar...
Átok ül a Bartinán
-
Nagyon szeretem Baky Péternek ezt a grafikáját. Rajta van minden, amit a
szekszárdiak szeretnek és különös értéknek tartanak városukban. A kép egyik
motív...
Elsőre megrázó lehet egy ilyen látvány. Nem tudom, hogy tudnék-e egy ilyen szituban fényképezni. És lehet, hogy most kegyetlennek fogsz tartani, de időnként az az érzésem, hogy ezeknek az ágrólszakadt embereknek a zöme megérdemli a saját sorsát. Ugyanis szerintem az akaraterő, és az alkalmazkodási képesség minimuma is hiányzik belőlük.
VálaszTörlésTényközlésként tettem fel, a hó nyilvánvalóbban láttatja a kontrasztot azzal,hogy fehérre festette az amúgy elég zizi környezetet.Miután mindennap elmegyek mellette, már nem ráz meg, főleg azért, mert látom mennyire nem törődnek a környezetükkel, gátlástalanul szemetelnek össze mindent, holott nem messze van szemétgyűjtő is.Mindemellett azért mindig el is gondolkodtat...ez is a zöldövezet 2010-ben.
VálaszTörlésSzerintem, drága Feri, saját lelkiösmeretünk megnyugtatására mondjuk azt, hogy megérdemlik a sorsukat. :) Ilyen sorsot senki nem érdemel. Egyébként minden embernek joga van emberhez méltó életre, meg méltósághoz is joga van. Nem hiszem, hogy egyetlen éjszakát kibírnék ilyen körülmények között. Ha a társadalom számkivetettjeként él valaki, érthető, hogy nem érdekli, hol a szemetes. :) Gondolkoztam már ezen, hogy mondjuk egy madár bárhová odaszállhat, fészket rakhat. Néha egy embernek nehezebb. Egy lelkésztől hallottam, aki itt a nyóckerben egy hajléktalanszállót vezet, hogy csak azt lehet kihozni ebből a helyzetből, aki maga is akarja. És néha sikerül is.
VálaszTörlésSzerintem nem. Vagy mégis? Vagy nem is tudom. Lehet, hogy bizonytalan vagyok?:-))) Volt alkalmam munkásszállón lakni egy évet, majd a teraszon mesélek róla.:)))
VálaszTörlésHát, Timi most vitatkoznék, én is.Több éves személyes tapasztalatom van ez ügyben, de én majd a verandán mesélek. ;-))) Mindenesetre hiába van joguk sok mindenhez, ha szándékosan nem élnek vele, hanem ellene tesznek. Egyébként meg az ember sokkal többet kibír mint gondolná, de hisz ezt szerintem mindenki tapasztalta már a saját szintjén, nehéz élethelyzetek mindig adódnak amit valahogy túl KELL élni.
VálaszTörlésEgyszer voltam egy hajléktalan verseskötet bemutatóján, ahol a saját megjelent verseikből adtak elő. A két műsorvezető Szőke volt és Badár, akik akkor nem voltak sokkal jobb helyzetben náluk, ezért is voltak ők felkérve.
Viszont volt a szerzők közt olyan, aki nem akart változtatni az életén, s olyan is aki a munkahelyén titkolta, hogy hajléktalanszállón lakik, s szép lassan megtakarított annyi pénzt, hogy kimászott a gödörből. Tehát elsősorban rajtuk áll, s akkor nincs hiába a segítség...
Jól van na! :) Abban egyetértünk, hogy rajtuk áll elsősorban. Majd beszélünk a teraszon. :D
VálaszTörléshttp://index.hu/video/2009/12/05/hajlektalan_falu_osszes_resz_egyben/
VálaszTörlésKöszönöm ezt a linket, megnéztem, nem is tudom hogyan lehetne a filmet egy szóval jellemezni.Mindenesetre nagyon sok értékes pillanat, gondolat van benne...
VálaszTörlésÉs természetesen nagyon érdekelne a te kommented, ha hállást foglalnál szóban is...!
Gyöngyit is magaddal hozhatod, biztos jó buli lesz.:)
VálaszTörlés