8 óra 51 perc
9 óra 36 perc
János bejegyzése kapcsán eszembe jutottak újra azok az érzések amik e szó hallatán előjönnek... mikor a víz illata keveredik a friss csónaklakkéval, a csónakházakban élő és dolgozó emberek, séták, magányos csavargások a parton... ma is ugyanolyan jólesik, mint a megszépítő messzeségben gyerekkoromban egykoron.
Két éve, hogy egy feladat kapcsán visszalátogattam gyerekkorom helyszínére... felért egy időutazással, az emberek, a helyszín az életforma ezen a helyen, szinte semmit nem változott... ezen a helyen így zajlik a Duna egy napja.
Ezek a stégen szunyálások nekem is kellemes emlékek. Régről is, máról is. Jó újra képben megélni.
VálaszTörlésVan róla egy gondolatsorom:
Sornyi kemény deszka,
látszatra tömör fal,
pedig csak rácsasztal,
időfolyó alant,
ring vele, mint tutaj,
terítéke halk hang,
két lélek, elomló haj,
a folyó hulláma
a szívnek ritmusa;
megálló idő:
testek elnyugodnak,
a kéz megpihen,
érint és megtér,
röpke percre...
...haza.
János, ez nagyon szép... köszönöm ! Minden benne van valóban, talán még több is így megfogalmazva... a mélyről feltörő érzések valóságos kavalkádja !
VálaszTörlésKicsit félve tettem közzé ezeket a lassan két éves soraimat, végül is a Te blogodnak Rólad kell szólnia. De örülök, ha megtaláltalak velük...
VálaszTörlésÁtjön a hangulat a képekről...
VálaszTörlésJános sorai is szépek és pont ide illenek.